Michelle egy középiskolai nyelvtanár és mint kiderül, ő is a "mindenki kedvébe járó, magát háttérbe szorító" egyének táborát erősíti. Rengeteget dolgozik és munka után, délután 3, 4, 5 óra körül otthon evésroham tör rá, 2-3 adag ételt is elfogyaszt ilyenkor...az utóbbi időben pedig általában sós, ropogós nasikkal tömi magát tele, pl. chips, kréker kekszek, stb. Mindemellett még gyorsan is eszik, ami ugye extra stresszort jelent a testnek.
Kiderül, hogy a munkahelyén elég sok plusz feladatot és terhet vállal, projekteket is vezet (konferenciák, telefonos tárgyalások, határidők, nyomás) és mindez rengeteg stresszel és megfelelési kényszerrel jár. Túlórázik és észre sem veszi, hogy a testét és az egészségét áldozza fel mindezekért. Természetesen kialakult nála túlsúly is, amit nagyon nehezen tud leadni.
A ropogós ételek iránti sóvárgásnak és fokozott étvágynak általában 2 oka lehet:
1. A ropogós a leggyakrabban sós ropogós ételt jelent.
Sokszor pedig a sós, ropogós kombinációk igen erős feszültség / stressz / idegesség szabályzó hatásúak. Így hát általában sós ételeket kívánunk, amikor a mellékveséink csúcsra vannak járatva, mert ilyenkor a szervezetünk nagyobb mértékben dolgozza fel és üríti ki a nátriumot.
Tehát a sós ételek utáni sóvárgás általában azért történik, mert a szervezetből vészesen kiürül a nátrium, ennek 2 oka lehet:
- Nem megfelelő étrend
- Rettentően sok stressz
Vagy a legrosszabb esetben a kettő együttvéve...
2. A másik érdekes jelenség a ropogós ételek utáni vágy esetében pedig maga a ropogtatás alatt hallott hang a fejben.
Egy rakás érdekes kutatást végeztek az élelmiszeripar kutatói és szabványosították az ételeket. Nagyon sok burgonyacsipszet, kekszet, krékert és más csipszeket szigorú szabványosítás alá vetnek, hogy a ropogósság a megfelelő szintet elérje, így biztosítva, hogy amikor megesszük és ropogtatjuk, akkor örömérzetet és élvezetet nyújtsanak. (ennek alapján megkülönböztetünk olyan ropogósakat, amelyek túl hangosak és olyanokat, amelyek viszont nem eléggé.)
De hogy a lényegre koncentráljunk:
A ropogtatás feszültség oldó és segít feldolgozni az indulatokat.
A túlevés Michelle esetében nagy valószínűséggel a fentebb említett "mindenki kedvébe járó, mindenkinek megfelelni vágyó" viselkedés tünete.
Mi is történik valójában, amikor másoknak akarunk megfelelni:
Önmagunkat háttérbe szorítjuk, önmagunkat egy kicsit feladjuk = feszültség, stressz!
Önmagunknak nemet mondunk, miközben másoknak igent = feszültség, indulatok, stressz!
Nagyon ravasz módon, miközben a nagy megfelelési erőfeszítésünkben látszólag épp egy olyan "bankszámlát" gyarapítunk, amelyen elégedett emberek mosolyognak, a másik oldalon viszont a saját érzelmi bankszámlánkat töltjük fel feszültséggel, elégedetlenséggel, hiszen az rengeteg energiánkba kerül, amikor másoknak próbálunk megfelelni, másoknak akarunk mindenáron a kedvére tenni. A legtöbbször önmagunkkal alkuszunk meg ilyenkor és olyan dolgokat teszünk, ami épp abban a pillanatban egyáltalán nem méltó hozzánk.
Általában a korai életszakaszban, tehát gyerekkorban tanuljuk meg és vésődik belénk a megfelelési vágy és kényszer viselkedés. Ezt nem később vesszük fel, hanem nagyon korán. Hiszen a gyermek elég korán felismeri, hogy bizony nem mindig kapja meg a "világtól", amit szeretne...de ha kedveskedek, megfelelek, kedvébe járok másoknak, akkor talán egy kicsit könnyebb. Viszont ez a stratégia már nem működik később, felnőttkorban.
Mindemellett persze egy tonna másik oka lehet a túlevésnek, például az, ha nem kap a szervezet elegendő táplálékot (tápanyagot) reggelire és ebédre (a két legfontosabb étkezése a napnak!), akkor bizony délutánra / estére jön a túlevési, falási roham...
Amikor másoknak akarunk megfelelni és ezáltal érezni, hogy kedvesek, aranyosak, elfogadhatóak, stb vagyunk, ezek az érzések / hiedelmek általában egy belső hiányérzetből táplálkoznak, amit aztán pl. étellel akarunk pótolni.
A ropogtatás lesz az, ami egy csomó feszültséget és stresszt levezet. A pszichológusok egy érdekes kifejezést használnak erre: dentális aggresszió.
A jelenséget az állatvilágban figyelhetjük meg a leginkább.
Nézzünk meg egy oroszlánt az állatkertben, amely az élete nagyrészét ott töltötte. Bedobunk neki egy darab húst, amit azonnal ketté is tép. Úgy fog rátámadni, mintha élő lenne.
Az állat ösztönösen, természetéhez méltóan viselkedik.
Támadnia kell!
Amikor aggresszió munkál bennünk, valahogy ki kell engednünk. És ahelyett, hogy valakit megütnénk, mennyivel egyszerűbb egy zacskó csipszhez nyúlnunk.
De mondok egy jobbat. Mi lenne, ha áttérnél egy időre a megfelelési kényszer "diétára"? Értem ezalatt, hogy ritkábban akarj másoknak megfelelni.
Hogyan nézne ki ez a gyakorlatban? Talán többször fogsz NEMet mondani, mint IGENt.
És ne felejtsük el azt sem, hogy gyakran pont azzal, hogy NEMet mondunk, azzal fejezzük ki a szeretetünket/ törődésünket mások felé.
Hiszen mit mondasz, amikor a gyereked azt kérdezi: anya, belenyúlhatok a (forró) fazékba? NEM!
Megehetem ezt az (egészségtelen) ételt? NEM!
Leugorhatok erről a szikláról? NEM!
Vezethetem a kocsit 3 évesen? NEM!
Ilyenkor tehát szeretetből, gondviselésből mondasz NEMet.
Ha meg akarsz másoknak felelni, IGENt mondasz, majd szenvedsz a következményektől.
Gondold csak át, hogy nem feltétlenül szolgálja a másik embert az, ha jót akarsz neki (tenni), vagy ha a kérésének eleget akarsz tenni.
Nagyon kevesen képesek NEMet mondással szeretetet, törődést kifejezni mások felé, de nézzük csak meg, hogy milyen célból is kéne ezt gyakrabban megtennünk.
Időnként meg kell engednünk az embereknek a kényelmetlenségüket. Részben azért akarunk mások kedvére tenni, hogy ne érezzék magukat rosszul, kényelmetlenül. De ha ezt megtesszük, akkor korlátozzuk őket a fejlődésükben.
Hiszen tudjuk, hogy :
A kényelmetlenség...
A kihívás...
A fájdalom...
A szenvedés...
Az ismeretlen...
ezek mind-mind a fejlődésünket szolgálják, éretté, tapasztalttá válunk tőlük és nő az önbizalmunk, ha leküzdjük az akadályokat, teljesítjük a feladatokat és átvészeljük a nehéz időszakokat.
Természetesen más dolgok is elősegítik a fejlődésünket: A szeretet, az ünneplés, az élvezet...
De fontos látni és megérteni, hogy ha minden kényelmetlenségtől, kihívástól és NEM-től megfosztom a gyermekemet, akkor nem fog olyan mértékben fejlődni, növekedni.
Így hát ha folyamatosan azon dolgozol, hogy másoknak megfelelj és azt tedd, amire kérnek, akkor gyakorlatilag megfosztod őket a fejlődés lehetőségétől!
Ha olyan szituációban sikerül NEMet mondanod valakinek, amikor tényleg NEMet kellene mondani, akkor még annak ellenére is, hogy az adott személy kényelmetlenül fogja érezni magát, mégis rákényszerül, hogy megoldja a helyzetét, problémáját, beleálljon a feladatba. Így hát tulajdonképpen előnyös volt számára a te jelenléted, időd és a válaszod.
Érted már, hogy miként lesz a mások kedvébe járó viselkedésnek egy olyan furcsa mellékhatása, amely által korlátozod az adott személyt, miközben azt hiszed, hogy segítesz?
És hát ugye tudjuk, hogy így is úgy is megsértődik, akármit is teszel. Mert ahogy eljön az a pillanat, hogy már nem akarsz megfelelni és a kedvére tenni:
Végül azt a házi feladatot tanácsolom erre a tünetre, helyzetre, hogy kezdj el naplózni, még pedig valahogy így:
Hogyan mutatkozik meg az a Michelle, aki próbál megfelelni, mások kedvébe járni?
Hová áramlik ilyenkor az energiám?
A partneremhez?
A munkámba?
Ebbe a programba, amit tanítok?
Kik a haszonélvezői az én "mindenki kedvébe járó" viselkedésemnek?
Mi történne ezekkel az emberekkel, ha kevésbé tennék a kedvükre?
Mit tennének?
Hogyan reagálnának?
És én erre hogyan reagálnék?
Mi lenne más, mi alakulna másképp?
Érdekes lesz látni és megtapasztalni a testi szinten megnyilvánuló változásokat is, ha sikerül átlépni a határokat, amelyek megakadályoztak abban, hogy valóban azt mondjuk, tegyük, ami mindkét fél számára a legideálisabb és mindenkit abban szolgál, hogy fejlődjön, növekedjen és felnézhessen önmagára.
***
Fotók: Somogyi Anita, Győrfi Péter
